A Samsung 360 fokban hajlítható készüléket villantott

0

A Samsung Display egy új flexibilis kijelzőt, illetve a hozzá tartozó zsanérmechanikát mutatott be, méghozzá egy működő készülékben. A panel képes 360 fokban hajlani, vagyis kifelé és befelé is, és nem mellesleg sokkal kevésbé látványos a rajta lévő gyűrődés. A konstrukció a “Flex In & Out” koncepció elvén működik, ami természetesen a Samsung saját fejlesztése.

A megjelenítőt és az azt mozgató zsanért a The Verge újságíróinak mutatták be a dél-koreai gyártó munkatársai, de arról egyelőre nem nyilatkoztak, hogy a demózott technológia készen áll-e arra, hogy tömeggyártásba, és onnan megvásárolható termékekbe kerüljön, vagy sem.

A megjelenítő zsanérja egy teljesen új megoldás, amely lehetővé teszi, hogy a kijelző teljesen összecsukható legyen, vagyis semmilyen hézag ne legyen belső részen.

A prototípust egy Samsung Galaxy Z Fold okostelefonnal is összehasonlították, így jól látható, hogy az új fejlesztésnek köszönhetően nem lesz jelentősen vékonyabb a készülék. Ugyanakkor látható néhány olyan mozgó mechanika, ami lehetővé teszi a panel nyúlás és feszülés nélküli hajlítását.

A Samsung által készített megoldás lehetővé tenné a külső képernyők nyugdíjazását a hajlítható telefonokon. Az eltávolított hardver helyét pedig méretesebb akkumulátor és/vagy fejlett kameramodulok tölthetnék ki, miközben a mobil semmivel sem lenne vaskosabb.

A hírek szerint ez a megoldás még nem fut be a Samsung Galaxy Z Fold 5-tel, ugyanakkor azt is beszélik, hogy az új készülék is mentes lesz a gyűrődéstől egy új zsanérnak hála. Már csak azzal kellene kezdeni valamit, hogy a belső panel ne sérüljön egy szimpla körömnyomástól…

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid