A Nexus 6 egy igazán figyelemreméltó mobil, hiszen szinte mindenből a lehető legjobbat szerelte bele a Motorola: 6 colos QHD kijelző, Snapdragon 805-ös processzor és 13…
A Nexus 6 egy igazán figyelemreméltó mobil, hiszen szinte mindenből a lehető legjobbat szerelte bele a Motorola: 6 colos QHD kijelző, Snapdragon 805-ös processzor és 13…
Az Android 5.0-s verziója még csak nemrég jelent meg, és egyelőre csupán egy pár kiválasztott készülékre érhető el. Miközben mindenki a körmét rágja, vajon mikor kapja meg…
Itt az Android 5.0 őrület, hiszen megjelentek az első ezzel érkező eszközök, és a korábbi modellekre is elkezdtek szivárogni a frissítések. A Nexus készülékek most kezdtek…
A Google november 3-ára ígérte a Nexus 9 táblagép megjelenését, és ennek megfelelően mától kapható is a készülék a Play Store-ban. Egyelőre a csak Wifi-s verzió…
Egy héten belül megjelenik az Android Lollipop, egészen pontosan november 3-án, és ekkortól kezdve rövid időn belül frissülnek a korábbi Nexus modellek is. A HTC azt…
Nemrég írtuk meg, hogy az LG G3 még idén frissül Lollipopra, és most a Samsung csúcsmobiljáról derült ki hasonló információ. A legfrissebb hírek szerint ugyanis decemberben…
Az új Nexus 6 kétségtelenül méretes lett, hiszen a 6 colos kijelzőjével még az átlagos phableteknél is nagyobb. Ha pedig a korábbi Nexus mobilokhoz hasonlítjuk, akkor még…
Még több, mint egy hetet kell várni az Android 5.0 Lollipop debütálására, hiszen november 3-án jelenik meg a Nexus 9 és a Nexus Player. Ezután elsőként…
Ha valaki phabletben gondolkodik (és nem számoljuk az Apple-t), akkor a legújabb modellek közül talán a Samsung Galaxy Note 4 és a Nexus 6 mondható a…
Bár még néhány hetet várni kell, amíg megindulnak az első Android 5.0 frissítések, a Google már most kiadott egy előzetes verziót, amit az AndroidAuthority munkatársai ki…