A buszon gyulladt ki egy nő telefonja!

0

Lángra kapott egy kínai nő mobiltelefonja a buszon, a balesetet a tömegközlekedési jármű biztonsági kamerája rögzítette. Szerencsére senki nem sérült meg, és amíg a többi utas iszonyatosan megijedt, a telefontulajdonos hölgy igyekezett minél messzebb juttatni a problémás készüléket másoktól.

Olvashattunk már egy pár érdekes esetről, amikor egy okostelefon, vagy táblagép nem mindennapi módon adta be a kulcsot. Elhajló telefon, megolvadt hátlap, párna alatt belobbanó Samsung Galaxy S4, volt itt minden. A Kínában történt eset tehát nem egyedülálló, és sokadik emlékeztetője annak, hogy még ezek az apró technikai eszközök is hatalmas veszély forrásai lehetnek. Sem a videóban, sem a forrásunkként feltüntetett oldalon nem fedték fel a telefon márkáját, vagy típusát. Ugyan egy kísértetiesen hasonló eset történt már az idén, kizárt, hogy a videón látható galibát egy OnePlus One okozná, ugyanis annak nem cserélhető az akkumulátora.

A baleset pedig éppen akkor következett be, amikor a szóban forgó hölgy kicserélte készülékében a telepet. Bár a történet a messzi Keleten esett meg, Magyarországon is előfordult már olyan horrorfilmbe illő történés, amelynek forrása egy mobiltelefon volt. :))

Kozso-iPhone-felrobbant

Biztonsági szakemberek az esemény után óva intettek mindenkit az olcsó, alacsony minőségű akkumulátorok vásárlásától, használatától.

Szerintetek milyen márkájú volt a balesetet okozó telefon? Írjátok meg tippjeiteket kommentben!

ODN, Ámokfutók Hivatalos Facebook Oldala

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid