A dél-koreai másodfokú bíróság hivatalosan bejelentette, hogy Lee Jae-yongot, a Samsung örökösét és a cég elhunyt elnökének fiát 2,5 év börtönre ítélték. Az ítélet három évig…
A dél-koreai másodfokú bíróság hivatalosan bejelentette, hogy Lee Jae-yongot, a Samsung örökösét és a cég elhunyt elnökének fiát 2,5 év börtönre ítélték. Az ítélet három évig…
A Huawei helyzete nem volt túl rózsás az elmúlt 1-2 évben, az amerikai szankciók ugyanis súlyosan érintették a kínai vállalatot, amely nemrég arra kényszerült, hogy eladja…
A ZTE adta ki a világ első képernyőbe rejtett szelfikamerás telefonját, az Axon 20 5G-t, azonban más gyártók is gőzerővel dolgoznak a technológia tökéletesítésén. A Xiaomi…
A Sony elsőként az Xperia 1 II-re adta ki az új Androidot még decemberben, a többi készülék frissítését pedig ennek az évnek az elejére ígérték. Most…
Nemrég számoltunk be arról, hogy a Xiaomi felkerült az USA egyik feketelistájára, amiért állítólag kapcsolatban állnak a kínai hadsereggel. Nem sokkal a történtek után a gyártó…
A Xiaomi felkerült az USA egyik feketelistájára, ami azokat a vállalatokat tartalmazza, amelyek állítólagosan kapcsolatban állnak a kínai hadsereggel. Ez nem ugyanaz a lista, amelyre a…
Végre bemutatták a Samsung Galaxy S21 szériát, ami a vállalat 2021 első felére szánt csúcsmobiljait tartalmazza. Nézzük, miket tud a Galaxy S21, az S21+ és az S21…
Ma végre hivatalosan is bemutatják a Samsung új csúcsmodelljeit, a Galaxy S21 készülékeket. Nézd velünk élőben az eseményt! Frissítés: bemutatták a telefonokat, minden fontos részletet itt…
Megérkezett a Samsung új büdzsételefonja, a Galaxy M02s, ami Snapdragon processzorral és nagyméretű akkumulátorral hódíthat, első körben az indiai piacon, de talán később máshol is kapható lesz.…
A Samsung hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan AMD grafikus chipre vált a csúcskategóriában, ami mindenképpen egy érdekes fejlemény lesz a mobiliparban. Már régóta pletykálták, hogy a…