A Samsung szokás szerint a Galaxy Note 20 szériát is kétféle hardverrel dobta piacra, és az országtól függ, hogy ki melyik verziót kapja. Ugyanez volt a…
A Samsung szokás szerint a Galaxy Note 20 szériát is kétféle hardverrel dobta piacra, és az országtól függ, hogy ki melyik verziót kapja. Ugyanez volt a…
A Google Térkép rengeteget fejlődött az elmúlt években, és most egy újabb nagy frissítést jelentett be a keresőóriás, aminek köszönhetően sokkal pontosabb és látványosabb lesz a…
A Facebook az év eleje felé vezette be szélesebb körben is az új böngészős felületet, amit azóta szinte bárki kipróbálhat, de eddig nem volt kötelező használni,…
Az EISA (Európai kép- és hangszövetség) zsűrije több rangos díjat is kiosztott az okostelefonok között, és kiválasztottak egyet, amit összességében a legjobbnak találtak. Évente két olyan megmérettetés…
Még a Galaxy Note 20 bemutatóján nyilatkozta a Samsung, hogy az újabb csúcsmodellek már hosszabb támogatást fognak kapni, ami három nagy verziófrissítést jelent kettő helyett, a…
A Xiaomi Mi 10 Ultra azonnal a DxOMark fotós toplistájának élére ugrott, ugyanis az eddigi legmagasabb, 130 pontos eredményt érte el a hátlapi kamerákkal. Ezek között…
Tagnap számoltunk be róla, hogy lejárt a USA tiltásával kapcsolatos haladék, ami érintheti a korábbi Huawei telefonok szoftverét is. A gyártó most reagált a hírekre, szerintük…
A Facebook egy ideje már szeretné egységesíteni a különféle csevegő szolgáltatásait, és most meg is tették az első nagy lépést ennek érdekében. A TheVerge vette észre,…
Az Egyesült Államok tavaly májusban nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította a Huaweit, ezért a vállalatot az úgynevezett Entity List-re helyezték, ami tulajdonképpen egy tiltólista, és azt jelenti, hogy…
A Sid Meier’s Civilization sorozat első része még 1991-ben jelent meg PC-re, és bár azóta is ez maradt a fő fókusz, azért konzolos és mobilos megjelenésekkel is…