Bár még csak nagyjából az év közepén járunk, biztosan akadnak néhányan, akik idén már nem terveznek új mobilt vásárolni, inkább megvárják majd, hogy mik jönnek jövőre.…
Bár még csak nagyjából az év közepén járunk, biztosan akadnak néhányan, akik idén már nem terveznek új mobilt vásárolni, inkább megvárják majd, hogy mik jönnek jövőre.…
A FaceApp nevű fotós alkalmazás egyáltalán nem újdonság, de az utóbbi időben újra felkapottá vált, boldog-boldogtalan osztja meg különböző közösségi oldalakon, hogy milyen lenne öregként, vagy épp…
Az utóbbi időben elég nagy volt a zavar a Samsung Galaxy Note 10 mobilok gyorstöltésével kapcsolatban, számos egymásnak ellentmondó pletyka látott napvilágot, most azonban úgy néz…
Végre leleplezték a Xiaomi Mi A3-at, ami a nagy sikerű Mi A2-t (és az A2 Lite-ot) váltja. Sajnos azonban beigazolódtak bizonyos félelmeink, és még az ár sem…
A csúcskategóriás Honor 20 mobilok után, hamarosan érkezik egy újabb fiataloknak szánt szária a márkától, amely a Honor 9X és a Honor 9X Pro készülékeket foglalja…
Friss teszteredmény érkezett a Samsung Galaxy Note 10-ről, amelyből kiderül, hogy az új csúcsmodellek az S10 készülékektől is erősebb hardvert kapnak! Eddig nem lehetett biztosra tudni,…
A sima S1 után a Kugoo S1 Pro is eljutott hozzánk, így nem csak leteszteltük az új modellt, de össze is tudtuk hasonlítani a korábbival. Nézzük, megéri-e…
Felbukkantak egy igen érdekes, futurisztikus Samsung okostelefon tervei, és egyesek szerint akár már a Galaxy S11 is ilyen kialakítást kaphat. A Samsung következő nagy dobása a…
A Xiaomi elindított egy szűk körű, zárt béta programot a Xiaomi Mi 9-cel, amelynek a célja egy vadonatúj MIUI rendszer tesztelése, amely már a következő Android…
A napokban kiszivárogtak az első hiteles sajtóképek a Note 10 modellekről, most pedig érkezett egy nagyobb adag. Ha valaki már nagyon várja a Samsung új csúcsmobiljait,…