Tavaly sokak bánatára nem érkezett nemzetközi verzió a Xiaomi Mi 8 SE-ből, pedig egy remek készülék volt, az utód, vagyis a Mi 9 SE viszont már…
Tavaly sokak bánatára nem érkezett nemzetközi verzió a Xiaomi Mi 8 SE-ből, pedig egy remek készülék volt, az utód, vagyis a Mi 9 SE viszont már…
Az Xperia 1-et ugyan bemutatták február végén, de még nem kapható, így egyelőre még a tavaly augusztusban debütált XZ3 nevezhető a Sony aktuális csúcsmobiljának. A készüléket…
Már szinte mindent tudni a hamarosan megjelenő Galaxy Foldról, megvannak a hivatalos specifikációk, az ára, láthattuk már működés közben, én most a nyers erőről tanúskodik az…
Állandó vita tárgya, hogy vajon kell-e vírusirtó Androidra, mi is több cikket szenteltünk már a témának. Most azonban érkezett egy érdekes kutatási eredmény, amely kicsit más…
A HMD Global remek munkát végzett az utóbbi pár évben, hiszen a Nokia márka úja jelentős részvevője lett az okostelefonos piacnak, de a napokban olyan hírek…
Felbukkant két új Xiaomi mobil Android One rendszerrel, amelyek minden bizonnyal a Mi A3 modellek lesznek, és kiderült róluk 1-2 érdekesség is. Az XDA-Developers csapata összesen…
Tavaly év vége felé kezdte bevezetni a Facebook a válasz lehetőséget a Messengerbe, amellyel egy konkrét üzenetre lehet reagálni, most pedig szélesebb körben is elérhetővé tették,…
Még van pár nap a bemutatóig, de már most szinte minden fontosabb részlet kiderül a Huawei új mobiljairól. Specifikációk, árak és friss képek is vannak! A…
A Sony február végén mutatta be az Xperia 1 és az Xperia 10 mobilokat, ám a Compact vonal egyelőre nem bővült, aminek most az oka is…
Már szinte mindent tudni a hamarosan érkező Huawei P30 szériáról, és most végre a hivatalos árak is kiszivárogtak! Az európai árakat a Winfuture tette közzé, tőlük…