Friss hírek
A Dél-Koreai tech vállalat pár hónappal ezelőtt dobta az üzletek polcaira az idei évi csúcs modelljét az LG G2-őt. Szintén a gyártó műhelyében készült, immáron másodjára…
A 2013-as év a full HD-s okostelefonok éve volt, a fejlődés azonban nem áll meg, jövőre már ezt jócskán meghaladó panelekre számíthatunk. A legfrissebb hírek szerint…
A Rovio Mobile jóvoltából Ismét befészkelhetnek a méltán nagy népszerűségnek örvendő mérges madarak okostelefonjainkba. Talán kevesek emlékeznek, hogy a franchise első, kizárólag iOS-re szánt verziója már…
A WayteQ eddig nem igazán jeleskedett az okostelefonok terén, de most egy komoly phablettel száll majd be a piacra. A WayteQ TALK 5H egy 5.5 colos kijelzőt…
Már megszokhattuk, hogy időként komoly leárazásokba lehet futni az Androidos játékok és alkalmazások terén. Ilyenkor akár a korábbi ár töredékéért is beszerezhetünk komolyabb neveket. Most hasonló…
Már lehet tudni egy ideje, hogy a kínai Oppo cég és a CyanogenMod csapata között kialakult egyfajta együttműködés, aminek következtében az új Oppo telefonokra gyárilag CyanogenMod-os…
Bizonyára sokan várták a GTA: San Andreas megjelenését mobilra és tabletre, és most eljött a pillanat. Múlt héten elérhetővé vált a játék iOS-re, tegnap pedig Androidra…
A Samsung már nem csak az okostelefonok, hanem a táblagébek terén is nagy sikereket ér el, és ennek megfelelően a jövő évre is komoly terveik vannak.…
Ha valaki mindenképpen egy olcsó tabletet szeretne vásárolni, akkor érdemes elgondolkodnia a Alcor Zest D714I készüléken, ami az egyik legolcsóbb IPS kijelzős tablet jelenleg. Már 25.000 Ft-os…
A Rockchip RK3188-as chipset igen sikeres lett, mivel kedvező árához képest nagyon jó teljesítményt nyújt. A SoC egy négymagos 28nm-es Cortex-A9-es processzort és egy szintén négymagos Mali-400MP4…
A Gameloft által készített Brothers In Arms 3 2014 elején várható, és jó eséllyel az Unreal Engine motor fogja hajtani a játékot, ami eddig nem látott, gyönyörű grafikát…
Egyre divatosabb manapság, hogy a jól menő csúcsmobiloknak kiadják a “mini” verzióját, és úgy néz ki, hogy az LG is erre készül. Az 5,2 colos LG…
Két kép is feltűnt, amiken valószínűleg a nyolcmagos Alcatel One Touch Idol X+ látható. Erre onnan lehet következtetni, hogy a telefonon TCL márkajelzés van, és az Alcatel…
A Cyanogen csapata igen hamar elkezdett dolgozni az Android 4.4-re épülő CyanogenMod 11-es főzött ROM-on, ami a héten több készülékre is elérhetővé vált. Így tehát a CM11 már…
Eddig legtöbbször csak a csúcsmobilokban láthattunk AMOLED kijelzőt, és mindössze egyetlen AMOLED-es Samsung tablelet jelent meg, a Galaxy Tab 7.7, de ez nem lett túl sikeres…