Friss hírek
A Huawei szemlátomást visszatért ahhoz a korábbi szokásához, hogy évente két csúcskategóriás modellel örvendeztet meg bennünket, így számíthatunk arra, hogy valamikor az idei év harmadik negyedében…
A Google már egy ideje “saját” lapkakészletet használ a Pixel modellek gyártásakor, ezeket az úgynevezett Tensor chipeket pedig a Samsung tervezte és gyártotta a keresőóriás részére.…
A Nothing Phone (2) kapcsán már az idei MWC kiállítás óta lehet hallani mindenfélét, az expón egyébként a gyártó maga fedte fel, hogy a következő generáció…
Ha valaki telefont választ, akkor főként olyan jellemzőket vesz számításba, mint a kamerák minősége, az üzemidő, a kijelző vagy a hardver, de sokszor a szoftver és…
Nemrég napvilágra került néhány fotó, amelyeken egy eddig be nem jelentett HTC mobil látható, a képanyag mellett pedig hardveres jellemzők is kiszivárogtak. A szóban forgó készülék…
A Vivo X90 sorozat jelenleg három készülékből áll, az alapmodell mellett ott a Pro és a Pro+ variáns. Hamarosan azonban újabb taggal bővülhet a széria, ami…
A pár évvel ezelőtt megjelent Motorola Moto G 5G a gyártó legolcsóbb 5G-s készüléke volt, amely tavaly kapott egy újabb kiadást, és erre most idén is…
A Samsung mostanában kifejezetten hosszú támogatási időt biztosít a készülékeire, és nem csak a csúcsmodellekre, hanem a középkategóriás és a belépőszintű eszközökre is. Egyszer azonban mindennek…
Három nagynevű kínai gyártó alkotott triumvirátust, hogy közösen fejlesszenek ki egy hajlítható OLED kijelzőt, méghozzá panel alatti szelfikamerával. A cél ambiciózus: a legjobb flexibilis megjelenítőt szeretnék…
A megfizethető és környezetbarát energiatárolási igény egyre nagyobb lett az elmúlt évek során, és különböző powerstation és napelem megoldások sosem látott népszerűségnek örvendenek. A Geekmaxi webáruházából…
A Motorola hajlítható telefonja, ami most már úgy látszik, hogy több kiadásban is meg fog jelenni, már elég régóta foglalkoztatja a szivárogtatókat és persze a rajongókat.…
A Xiaomi legújabb, aktuális Android felülete a MIUI 14, és bár nem ez a legnagyobb MIUI frissítés, amit valaha láttunk, azért hoz pár hasznos újítást és…
Itt a jó idő, végre le lehet mosni a műanyag kerti bútort, ami a telet a ponyva alatt vagy a sufniban töltötte, de talán az autó…
Újabb akciós válogatás érkezett a Hekka webáruház jóvoltából, amelynek kínálatában érdekes kisebb kütyük, elektromos rollerek, 3D nyomtatók, háztartási gépek és lézergravírozók is megtalálhatók. Érdemes szétnézni, mert…
A Pro modell már egy ideje létezik, és most végre befutott az alap Motorola Edge 40 is. A készülék elfogadható árazással és korrekt jellemzőkkel igyekszik kitűnni…