Friss hírek
Ha egy a szokásosnál jóval erősebb elektromos rollert keresel, amivel akár terepre is mehetsz, akkor érdemes megnézned a HoneyWhale E3-at, ami a 120 kg-os teherbírással, az…
Az idei év legtöbbet eladott Android rendszerű okostelefonjai között szinte csak Samsung és Xiaomi készülékek voltak, ezek közül is az eddigi legnépszerűbb a Galaxy A51, amelyből…
A hajlítható telefonok mellett nagyon ígéretesnek tűnik a feltekerhető kijelzős mobilok koncepciója, aminek az a lényege, hogy az extra kijelzőfelületet csak akkor húzzuk elő a készülék…
Az elmúlt pár órában rengeteg felhasználó tapasztalhatott problémákat a Facebook Messenger működésében, akadozik az üzenetküldés és az üzenetek betöltése is, de volt, akinél a videóhívás nem…
És sajnos nem jó kedvében teszi. Mivel a koreai gyártó mobilos részlege már évek óta nem teljesít valami fényesen – és akkor most finoman is fogalmaztunk…
A Huawei Mate 40 széria már gyárilag az új EMUI 11 felülettel debütált, hamarosan azonban szélesebb körben is megindul a korábbi modellek frissítése. Egy nemrég kikerült…
Karácsonykor a bejgli és a fenyőillat mellett az ajándékozás a legszebb esemény! A zsúfolt bevásárló központok helyett most a világjárvány csúcsidőszakában érdemesebb az ajándék beszerzését online…
Nagyon úgy néz ki, hogy idő előtt kiszivárogtatták a Samsung Galaxy S21 telefonok hivatalos teaser videóit. Ez az első alkalom, hogy a készülékek végleges dizájnját láthatjuk! Három…
Az alapvetően stagnáló okostelefonos világ néha azért meglep bennünket valamilyen innovációval, újítással, így azért a teljesen egyforma szappantartó készülékek között akadnak egészen különlegesek is. Az a…
Újabb középkategóriás okostelefonnal készül a színfalak mögött a HMD Global által működtetett Nokia brand. A szóban forgó készülék a Nokia 5.4 nevet viselheti, és egy FCC…
Az új Samsung csúcsmodellek kissé megosztók lehetnek majd dizájn terén, főleg ami a hátlapot illeti, most azonban érkezett pár kiváló renderelt kép, amelyeken meglehetősen látványos módon…
Ha valaki a világ vezető zene streaming szolgáltatásaira gondol, akkor valószínűleg a Spotify vagy az Apple Music jut az eszébe, de az sem lehetetlen, hogy a…
Már korábban is hallhattunk arról, hogy az Apple-höz hasonlóan a Samsung is radikálisan lecsökkentheti a telefonjaihoz járó tartozékok számát, most viszont megerősítést nyert a gyártó ezen…
A nem hivatalos renderképek után egy valódinak tűnő fotó is befutott a Samsung Galaxy S21 mobilokról, egész pontosan a Galaxy S21+ és a Galaxy S21 Ultra…
Bejelentették az első 5G hálózatokat támogató strapatelefont, az Ulefone Armor 10-et, ami nagyon korrekt hardveres jellemzőkkel, masszív külső borítással és méretes akkumulátorral indul hódító útjára. A készülék…