Friss hírek
Szeptember ötödikén két vadonatúj középkategóriás harcos fogja erősíteni a kínai Honor mobilok seregét, amelyek a Honor 8X, valamint 8X Max néven lesznek megtalálhatóak a polcokon. Minket…
Tetszik vagy sem, a szenzorszigettel ellátott okostelefonok itt vannak, és nagyon úgy fest maradni is fognak egyelőre. Ha már így esett, nincs más teendőnk, mint kiválogatni…
A YouTube-on megjelenő reklámok most sem éppen kellemesek, de valamennyire érthető a dolog, hiszen egy alapvetően ingyenes szolgáltatásról van szó. Most azonban úgy néz ki, hogy…
A Sony manapság nem tette túl magasra a lécet, elég középszerű telefonokat dobtak piacra, és a korábbi ikonikus (egyébként sokat kritizált, de legalább egyedi) Sony dizájnt…
Végre hivatalos a Samsung első Android Go operációs rendszert futtató okostelefonja, ami a Galaxy J2 Core névre hallgat. A Google pehelysúlyú Android változatát futtató készülék egy…
Az okostelefonok igazából nem egyebek, mint kisebb, de inkább nagyobb kijelzők valamilyen hardverrel megpakolt házban, és ennyi. Nincsenek drasztikus különbségek, bár a mobilok dizájnja valamelyest eltér,…
2018 második negyedéve immáron mögöttünk van, a különböző cégek, gyártók pedig egyre hozzák nyilvánosságra a pénzügyi jelentéseiket. Minket leginkább az a vállalat érdekel, amelyik legutoljára tette…
A Huawei P20 és P20 Pro készülékek esetében a gyártó rágyúrt az éjszakai fotózásra (is), és az egyik legnagyobb ezzel kapcsolatos újítást most elkezdték kiadni a…
A kínai gyártó legújabb belépőszintű mobilja remek alternatíva lehet időseknek és fiatalaknak egyaránt, de főleg azoknak ajánlott, akik minél olcsóbban szeretnének okostelefonhoz jutni. A Vernee T3…
2018 slágere mindenképpen a Qualcomm Snapdragon 845 lapkakészlet, már ami az okostelefonos chipseteket illeti. A lapka számos prémium és sikeres készülék belsejében ott dolgozik, és bár…
Két akciós gimbalt hoztunk nektek, az első egy komolyabb darab, amit kifejezetten akciókamerákhoz szántak, a második pedig egy olcsóbb alternatíva, ami okostelefonokkal is használható. A Feiyu G5…
Az asztali felületből már ismerős lehet, most viszont végre az androidos Gmail alkalmazás is megkapta az elsküldött emailek gyors visszavonásának lehetőségét. Az AndroidPolice számolt be az…
A profi kameráiról ismert RED első telefonjáról tavaly hallhattunk először, ám a megjelenés azóta is húzódik. Most viszont a vállalat kiadta az első végleges sajtóképeket, és…
Az akkumulátorokban rejlő veszélyekre számos eset figyelmeztetett minket az elmúlt évek során, de a leghangosabb botrány a Samsung Galaxy Note 7 körül volt. Azóta persze a…
Izgalmas kuponakcióval készült a GearBest, melyen a szerencsések akár fillérekért is kifoghatnak kifejezetten drága termékeket. A legérdekesebb ezekből az első szekció, az Only $12 After Coupon ajánlatok.…