(Xiaomi) Redmi 9T teszt – Az olcsó mobilok új királya!

0

Hatalmas akkumulátor, Full HD+ felbontású kijelző, Snapdragon processzor, 48 megapixeles kamera, 3,5 mm-es jack csatlakozó, sztereó hangszóró egy 50 ezer forint alatti telefonban igencsak komoly fegyvertények, és a Redmi 9T pontosan ezeket kínálja.

Bevezető, tartozékok

Azok az idők, amikor a Xiaomi évente csak egy- kettő vagy maximum három okostelefont dobott a piacra, már régen elmúltak. A Redmi 9, 9A, 9C a múlt év júniusában, a POCO M3 novemberben, az ikertesó, a Redmi 9T, azaz tesztalanyuk pedig két hónappal később mutatkozott be. Ez elég elképesztő tempó, és akkor még nem is beszéltünk a szintén népes Redmi Note 9 szériáról.

A Xiaomi az elmúlt évtizedben soha nem látott magasságokba emelkedett, immáron a világ harmadik legnagyobb mobiltelefon gyártó vállalata. Sokan nem értik, hogy miért kell évente ilyen sok telefont piacra dobni. A válasz egyszerű, mert megveszik, ezáltal a cég növekszik, és már csak két lépcsőfok a csúcs. Egy picit kell csak reszelni a telefont és újra ki lehet adni egy következő szériaként, vagy egy másik almárka égisze alatt. Csak halkan megjegyzem, hogy a Xiaomi mintegy 55 vállalattal (almárkával) rendelkezik közvetlenül vagy részben, melyek mind az ökoszisztéma részét képzik.

Vajon főszereplőnk is ezt az utat követi, és csak egy átplasztikázott POCO M3 lenne?  A kérdés megválaszolásával ne szaladjunk ennyire előre. Nézzünk inkább meg, hogy mit tartogat számunkra a telefon doboza. Nem kell tövig rágni az izgalomtól körmeinket, mert semmi újat nem fogunk látni a fehér dobozban.

Ugyanúgy megkapjuk a 22 wattos hálózati adaptert, a Type-C kábelt, a SIM-tűt, a szilikon tokot és persze a felesleges papírárut. A kijelzőre előre felhelyezett védőfólia ezúttal is dicséretet érdemel. Figyelem spoilerveszély! Azok, akik vágják a POCO M3 minden paraméterét, a fenti képen mind a 4 lényeges eltérést felfedezhetik a Redmi 9T javára.

Külső, kijelző

Műanyag testű versenyzőink nyugodtan léphetnek szorítóba egymás ellen, hiszen méreteik és tömegük tökéletesen megegyezik. A 162,3 x 77,3 x 9,6 milliméteres dimenziókkal és 198 grammos tömeggel rendelkező ellenfeleket patent összeszerelés és jó fogásérzet jellemzi. Azonban az újdonság terméklapján egy ,,Splash-proof”, azaz cseppálló felirat felfedezhető, ami az M3 esetében kimaradt. Fröccsenő víz ellen védett kialakítás az első lényeges eltérés – bár ezt valószínűleg a POCO is tudja -, de a hivatalos oldalon ezen információ nincsen feltüntetve.

A jobb oldalon a fogásváltás nélkül is jól elérhető hangerő szabályozó és a bekapcsoló gombpáros feszít. Az utóbbi gomb az ujjlenyomat-érzékelő szerepét is betölti. Jobb kézzel a hüvelyk, bal kézzel a mutatóújjal feloldva a biometrikus azonosító hozta a 10/10-es találati arányt. A 2D-s arcalapú feloldás is aktiválható, amellyel szintén nincs gond.

Tárhely bővítés mellett a dual SIM képességekről sem kell lemondanunk. A bal oldalon lévő SIM-tálcába a két NanoSIM mellé egy Micro SD-kártya is kényelmesen befér.

Lent az USB Type-C port, jobbra tőle a hangszóró, balra pedig a mikrofonnyílás található. A felső élen sem lesz változás. A 3,5 mm-es jack csatlakozó és az infra régen is királyság volt, ma is az. A másodlagos mikrofon és hangszóró, mivel sztereó a kicsike, szintén áldásos dolog.

A merész színvilágú és formatervezett hátlap markánsan más képet mutat, mint azt az M3 esetében láthattunk. A hatalmas fekete műanyag szenzorsziget elmarad, helyette egy konzervatívabb megoldás tárul a szemünk elé. A hangsúlyos Redmi felirat és a koncentrikus minta is egészen jól feldobja a látványvilágot. Szintén a hátoldalon fedezhetjük fel a harmadik eltérést is. Ez nem más, mint a pluszban hozzáadott széles látószögű kamera.

Az előlapon a csepp alakú notch, a fény- és távolságérzékelő szenzorok és a beszédhangszóró mellől sajnos ismét hiányzik az értesítési LED. Ez az iciri-piciri villogó még azért beleférhetett volna.

A 6,53 hüvelykes kijelző is változatlan paraméterekkel bír. A 19,5:9 képarányú, 395 ppi pixelsűrűség és 1500:1 kontrasztarányú IPS panelt Gorilla Glass 3 üveg védi. A Full HD+ (2340 x 1080) felbontás még mindig elég ritka ebben az árszegmensben. A TÜV Rheinland minősítés és a Widevine 1. szintű tanúsítvány megléte garancia arra, hogy nem fog kifolyni a szemünk a Netflixen a Full HD-ban nézett streaming tartalmaktól. Fényerőből tűző napon egy kicsit több jól jönne, mert az a 400 nit „nem jó, de nem is tragikus”, idézve a Csernobil című sorozat ikonikus mondatát.

Hardver, szoftver

A Redmi 9T a belépő szintű telefonok táborát erősíti, vagy inkább uralja. Ebben nagy szerepe van az eggyel magasabb polcról leemelt központi lapkának. A 11 nanométeres csíkszélességen gyártott Qualcomm Snapdragon 662 SoC egy nyolcmagos megoldás, amelyben négy Kryo 260 dolgozik 2 gigahertzen a teljesítményre optimalizálva, és ugyanennyi Kryo 260-at tartogat 1,8 gigahertzen a jobb hatékonyságra kihegyezve.

Az IGP szerepét természetesen Adreno 610 kapta, OpenGL ES 3.2, OpenCL 2.0 és a Vulkan 1.1 API támogatással. A memóriavezérlő is változatlan, szóval 4 gigabájt LPDDR4x modulokkal lehet számolni 2 x 16 biten és 1866 MHz-en. Tárhelyből UFS 2.1, a nagyobb 128 gigabájtos verzió esetében pedig UFS 2.2-es tárolót kapunk.

Helyén kezelve a dolgokat, az általános rendszersebesség és alkalmazáskezelés teljességgel rendben van. Nem egy vadállat gamer telefonról beszélünk, itt a fő hangsúly inkább az alacsony fogyasztáson van. Ennek ellenére a legtöbb játék szépen elfut a vason, és tojás sütéshez is igen-igen kevés lesz a megizzasztott technika hőmérséklete.

A Redmi 9T rendszerének az alapja az Android 10, amelyre MIUI 12 felületet húztak. A következő droidos főverzió és Xiaomi által újragondolt felhasználó felület is hamarosan elérhető lesz a készülékre. A MIUI a végtelességig testre szabható és témázható, hasznos extrákkal kiegészített rendszer. A MIUI kezdőképernyő az alapértelmezett Launcher, amelyben az alkalmazásfiókot is bekapcsolhatjuk. Első indítás után egy csomó előre telepített alkalmazással és reklámmal találkozhatunk. A jó hír az, hogy a felesleges appok könnyedén kukázhatóak, valamint a zavaró hirdetések eltávolításához is írtunk már egy kis segítséget.

A MIUI saját megoldásai, mint a Galéria, a Zene, az FM-rádió, a Számológép, a Képernyővideó-felvevő, a Szkenner, az Iránytű, a Mi Távirányító, a Fájlkezelő, az Időjárás, vagy a Jegyzetek nagyon hasznos és jól működő applikációk. Fontos megemlíteni a jól összehangolt szoftver-hardver párost és a hihetetlenül alacsony készenléti fogyasztást.

Kamerák, multimédia

A Redmi 9T esetében nem kell lemondani a négy kamerás rendszer előnyeiről. A hátlapon immáron a ,,SUPER QUAD CAMERA” felirattal találkozhatunk. A 48 megapixeles Samsung S5KGM1 szenzor, amely f/1.79 apertúrával és 6 tagú lencserendszerrel büszkélkedik, a szuper jelző nem túlzás. Az ennél sokkal drágább telefonok is ilyen főérzékelőn bambulnak a nagyvilágba.

A kvartett további két szereplője a Hynix HI-259 makroérzékelő és az Omnivision OV02B10 mélységérzékelő modul. A maguk 2 megapixelével és f/2.4 rekeszértékükkel nem fogják megváltani a világot. A szükséges pluszt és a harmadik eltérést POCO M3-hoz képest a 8 megapixeles, ultraszéles látószögű kamera hozza el számunkra 120 fokos látómezővel és f/2.2 rekeszértékkel.

Az előlapon egy 8 megapixeles kamera a szelfi készítések felelőse. Videózni Full HD felbontással lehetséges, 30 FPS mellett, a 4K továbbra sem opció.

Az AI által vezérelt kamera alkalmazás a szokásos módon üzemel. Balra és jobbra csúsztatva ujjunkat a különböző kameramódok között válthatunk. Az egyes kameramódokhoz további opciók találhatók a kijelző felső részén, a 3 vonalas menüben pedig további beállítások és a kameraalkalmazás általános beállításmenüjét találjuk. A Camera2 API támogatás fullos, így Pro módban a fehéregyensúly, az expozíció, a fókusz, az ISO-érték és a zársebesség manuális beállításával még jobb képek születhetnek.

Érdemes a Google által fejlesztett GCam kameraalkalmazást letölteni és telepíteni. Ezáltal jobb képeket lőhetünk és működésre bírható a Full HD felvételeknél a 60 FPS és az EIS videóstabilizáció is.

Az alábbi tesztképek születtek a gyári kameraalkalmazással, automata módban.

Az ász a pakliban most is a fő kamera lesz, amely alapértelmezetten 12 megapixeles fotókat készít. A dinamikatartomány, az élesség, a kontraszt és a részletesség mértéke teljesen rendben van. A frissítések során a mesterséges intelligencia is okosodott. A POCO M3-nál AI barátunkat érdemes volt kikapcsolva hagyni, itt már bátran használhatjuk.

A 48 megapixeles módra váltás nem jár semmiféle előnnyel. A fájlméret megnövekszik, több részlet lesz ugyan a képen, de a kontúrok elmosódnak és a zajosodás is erőteljesebb.

Irreális elvárás lenne egy ilyen olcsó telefontól elvárni, hogy kiemelkedő minőségű éjszakai felvételeket készítsen. Mindenesetre a zajcsökkentő algoritmus egészen jól működik, bár a finom részleteket azért elmossa. Sokat nyerhetünk az Éjszakai üzemmód bekapcsolásával. A képek lassabban készülnek, de ügyesen kiegyensúlyozza az árnyékokat és a képeket észszerűen világosabbá teszi.

A 8 megapixeles széles látószögű kamera esetében a színek, a kontraszt egészen jó. Azonban a képeken hangsúlyosabb a zaj, míg az élesség és a részletesség az alacsonyabb felbontásnak köszönhetően meglehetősen alacsony.

A portré fotók kiemelkedően jó minősége nem a 2 megapixeles fényleső érdeme. A fő szenzort és a kameraszoftvert érdemes inkább ez ügyben dicsérni. A bokeh-effektus nagyon szépen megvalósul, az élfelismerés jó, a célszemély szépen elkülönül a háttértől.

Telefotó kamera nincs, de a főkamerával készített 2x zoom felvételekkel sincs semmi probléma.

A makrókamera kiválóan betölti fő funkcióját, azaz remekül használható nagyítónak, másra nem igazán jó.

A képek teljes méretben itt láthatók.

Multimédia terén a POCO M3 után a 9T is brillírozik. A Hi-Res Audio tanúsítvánnyal ellátott két sztereó hangszóró jól hallható basszust és tiszta hangzást biztosít. A 3,5 mm-es jack kimenet és az FM-rádió is olyan extrák, melynek mindenki örül.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

Adatkommunikáció terén az integrált 4G LTE hálózati modem 390 Mbps-os letöltési és 150Mbps feltöltés tempóra képes. Értelemszerűen a B20-as 800 MHz-es sáv ismerete sem okoz problémát a készüléknek. A beszélgetési hangminőség kifogástalan a fogadó és a hívott fél részéről egyaránt.

A kétsávos Wi-Fi modul megfelelő érzékenységű, a 2,4 és 5 GHz-es hálózatokra is gond nélkül fel tud csatlakozni. Az 5.0-s Bluetooth is szépen kommunikált minden általam használt eszközzel. A GPS is jól vizsgázott, a mindennapi életben nem volt navigációs probléma, a Google Térkép kiválóan navigált. A negyedik és egyben legfontosabb eltérést, mondhatni az igazi pluszt az NFC megléte adja. A többi szenzorban nincs eltérés. Szerencsére személyes kedvencem, a távvezérléshez (TV, klíma, beltéri egység) használható infra sem maradt ki a repertoárból.

Üzemidő tekintetében a 6000 mAh kapacitású Lithium-Ion-Polimer akkumulátor, az éhezőművész Snapi 662-es proci és a jól optimalizált MIUI csodákra képes. Nyugodtan adhatunk kölcsön egy kis energiát más eszközöknek is egy OTG kábel segítségével. A tesztidőszakban, közel 3 nap használat után, 9 óra aktív kijelzőidővel merült 20%-ra. A szokásos YouTube videónézős teszten 2 óra alatt csökkent a töltöttség 8%-ot. A Work 2.0 battery life tesztben 25 óra 33 perces eredményt produkált a mobil, ami egészen elképesztő érték. Az akkumulátort feltölteni a mellékelt hálózati adapterrel, 20-ról 100%-ra 152 perc alatt lehet, ez nem éppen gyors, de hát a telefonban lévő telep is bazi nagy.

A Redmi 9T értékelésekor figyelembe véve az árkategóriát, két dolgot lehet hátrányként megemlíteni. Az egyik az értesítési LED hiánya, amely sajnos elég jól kiment a divatból. A másik a nem túl acélos fényerő, ezért szikrázó napsütésben árnyékolni kell a kijelzőt a jó láthatóság érdekében.

Az érem pozitív oldala az, hogy a telefon 139 dollár és az alábbi paraméterekkel rendelkezik, amelyek a POCO M3-at is jellemzik egyébként:

  • SIM-kártyák feláldozása nélkül tovább bővíthető háttértár
  • A kijelző felbontása 2340 x 1080 pixel (FHD+), TÜV Rheinland szemvédelmi tanúsítvány
  • Widevine DRM L1-támogatás (Full HD-s streamingtartalmak lejátszása)
  • Snapdragon 662 processzor, UFS 2.2 tárhely, 4 gigabájt RAM
  • 48 megapixeles kamera (top képminőség a kategóriában)
  • Opcionális lehetőség a Gcam alkalmazás
  • 3,5 mm-es jack csatlakozó
  • Sztereó hangszórók, Hi-Res Audio tanúsítvány (kiváló hangminőség)
  • FM-rádió
  • Kétsávos WiFi, Bluetooth 5.0, infra
  • 6000 mAh kapacitású akkumulátor 18 W-os töltéssel (2-3 nap egy feltöltéssel!), Power Bank funkció

Ezen felül még a hiányzó pluszt is megkapjuk, amelyek kimaradtak a testvér modellből:

  • NFC
  • Fröccsenő víz ellen védett kialakítás
  • Széles látószögű kamera

A fenti három kiegészítés felára 10 dollár. A Xiaomi megint egy olyan komplett csomagot rakott össze, bőven 50 ezer forint alatt, amelyre a konkurenciának egészen egyszerűen nincs válasza. A Redmi 9T a belépő szintű okostelefonok új királya!

Az Redmi 9T most 139 USA dolláros áron vásárolható meg. A biztosítással és a vámmentes EU Priority Line szállítás díjával megnövelt végső ár 144,67 dollár, ez valamivel kevesebb, mint 45 ezer forint.

 

Akciós Xiaomi telefonok friss listája (az újabb modellek kiemelve, de a többi is jó vétel):

Vámmentes szállítás: EU Priority Line – általában 2-5 dollárba kerül. Emellett szállítási biztosítást (Shipping Insurance) is érdemes kérni, ez általában már alapból be van jelölve (a Broken Screen Service opció viszont kikapcsolható), a fenti árat ezek nélkül számoltuk. A pontos végső árak az árfolyam függvényében változhatnak!

Ezt is nézd meg, nagy Xiaomi kiárusítást tartanak:

 

NapiDroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Kastély Béla

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben.

NapiDroid