A hír talán annyira nem meglepő, hiszen folyamatosan fejlesztik az alkalmazásokat, és néha csak apróságokat változatnak, ami talán fel sem tűnik, ám ezúttal egy kicsit nagyobb…
A hír talán annyira nem meglepő, hiszen folyamatosan fejlesztik az alkalmazásokat, és néha csak apróságokat változatnak, ami talán fel sem tűnik, ám ezúttal egy kicsit nagyobb…
Úgy tűnik, hogy a Qualcomm nem éri be a mobilokkal, és a laptoppiac felé is nyitnak, ahol nem kisebb kihívóval kell szembenézniük, mint az Intellel, aki…
Úgy tűnik a gigacég minden alkalmazását átszabja az utóbbi időben, és most éppen a térkép app kaphat némi ráncfelvarrást, amit már el is kezdtek tesztelni. Az…
Nem harangozták be túlságosan az új LG V35 ThinQ-et, ami valószínűleg azért lehet, mivel nagyjából megegyezik az elődökkel. Persze ez nem akkor probléma, mivel azok is…
Éppen hogy megjelent a OnePlus legújabb mobilja, már meg is érkezett az első frissítés, ami bár remek újításokat hozott magával, de rögtön el is vett egy…
Bár az új Google Pixel mobilok csak októberben várhatóak, elképzelhető, hogy buzgó tartozékgyártók miatt jóval hamarabb szivárogtak ki korai információk. A képernyővédő üvegfóliák alapján itt is…
Vészesen közeleg a csütörtöki bemutató, ezért gyorsan csepegtettek némi infót, hogy addig is fenntartsák a várakozást. A mai menü néhány promóciós kép, némi információ az optikákról,…
Most már egészen biztos, hogy nem kell sokáig várnunk a nagy leleplezésre, és megláthatjuk, hogy mit főztek ki a Lenovo boszorkánykonyhájában. Az időpontot megint Chang Cheng…
Több gyártó összehajtható mobiljáról láthattunk már terveket, és most végre a Huawei-é is kikerült, ráadásul a pletykák szerint ők dobhatják majd először piacra ezt. Egyelőre még…
Nagyon pörög a Nokia (HMD), hiszen folyamatosan mutatják be az újabb készülékeiket, emellett pedig különböző hírekkel csigázzák a közönséget, és most is meglepetést ígérnek a pár…