Amint az tudjátok, a Nokia, mint vállalat korántsem szűnt meg, mindössze a telefonos részlegétől kellett 2014-ben megválnia, mert azt felvásárolta a Microsoft. A megegyezés értelmében a…
Amint az tudjátok, a Nokia, mint vállalat korántsem szűnt meg, mindössze a telefonos részlegétől kellett 2014-ben megválnia, mert azt felvásárolta a Microsoft. A megegyezés értelmében a…
Tegnap egy Újdelhiben tartott rendezvényen bemutatták a Xiaomi Mi4i-t, ami a gyártó zászlóshajójának, a Mi4-nek egy olyan olcsóbb alternatívája, amit a nemzetközi piacokra szánnak. A polikarbonát…
Az LG bemutatta legújabb középkategóriás mobilját, a G Stylo-t. Az újdonság egy kapacitív tollat kapott, akárcsak a tavalyi G3 Stylus, és a jellemzői alapján sikeres lehet a mérsékeltebb…
A tajvani gyártó Zenfone szériájának második generációja nem kevesebb, mint 4 GB operatív memóriát kapott, így ez a készülék az első okostelefon, amiben ilyen sok RAM…
A OnePlus One végre teljesen korlátlanul, a hét bármely napján elérhetővé vált a vásárlók számára, és most már meghívó sem szükséges hozzá. A tavaly piacra dobott…
A Huawei pár napja felfedte vadonatúj csúcsmodelljét, a P8-at, ám a zászlóshajó nem egyedül érkezett. Megismerhettük az olcsóbb P8 Lite-ot, valamint az óriási kijelzővel szerelt P8…
Amikor tavaly decemberben útjára indult a Blizzard gyűjtögetős kártyajátéka, a Hearthstone, még csak táblagépeken volt elérhető. Még azokban az időkben elhangzott egy ígéret, hogy a Warcraft…
A Huawei P8 mellett két másik készülék is bemutatásra került pár nappal ezelőtt, az egyik az igazán méretes kijelzővel szerelt P8 Max, míg a másik a…
Ha hitetünk egy szintetikus tesztprogram eredményeinek, akkor mégsem a jelenlegi Qualcomm csúcsproci, a Snapdragon 810-es, hanem a hatmagos 808-as modell fogja hajtani az LG hamarosan bemutatásra…
Jelenleg az ujjlenyomat-olvasó inkább a csúcsmodellek sajátja, de ez megváltozhat, hála a ZTE-nek. A kínai gyártó olyan középkategóriás okostelefonnal készül, amelyben már ez a funkció is…