
A Samsungnak állítólag igen komoly tervei vannak a nemrég debütált Galaxy S23 sorozattal. Az újdonságokból szeretnének legalább 10 százalékkal többet eladni, mint a korábbi szériából, vagyis…
A Samsungnak állítólag igen komoly tervei vannak a nemrég debütált Galaxy S23 sorozattal. Az újdonságokból szeretnének legalább 10 százalékkal többet eladni, mint a korábbi szériából, vagyis…
A Samsung végre bemutatta új zászlóshajóit, a Galaxy S23 mobilokat, amelyek elég sok mindenben hasonlítanak az előző generációhoz, de azért akadnak újítások is szép számmal. Az…
A Samsung a mai napon bemutatja Galaxy S23 sorozatot, és a hagyományokhoz híven a vállalat leleplezte az ikonikus “Over The Horizon” csengőhang új verzióját, amelyet a…
Úgy néz ki, hogy aki a legolcsóbb Galaxy S23 modellt fogja választani, annak kell majd néhány kompromisszumot kötnie, ugyanis néhány dolog kimarad a telefonból. Ennek ellenére…
Már csak napok választanak el bennünket a Samsung Galaxy S23 sorozat bemutatójától, így aztán az lenne a csoda, ha nem jutna minden napra egy újabb érdekesség…
Korábban arról számoltunk be, hogy bár az új Samsung csúcsmobilok amerikai árai nem változnak a tavalyi évhez képest, más piacokon drágulásra lehet számítani. Most meg is…
A Samsung egy rövid videóval megkezdte a Galaxy S23 készülékek promóciós kampányát a YouTube-csatornáján. A nemrég közzétett felvétel a Galaxy S23 Ultra éjszakai és holdfényképezéssel kapcsolatos…
Habár a Samsung Galaxy S23 modellek bemutatójára február elsején kerül sor, néhány példány idő előtt kikerült az emberek kezébe, akik természetesen nem tudták megállni, hogy az…
Korábban is voltak már hírek a Galaxy S23 széria árazásáról, nemrég azonban egy komplett árlista került napvilágra, amely az összes változatot tartalmazza. Egyébként több forrásból is…
Hivatalosan csak két hét múlva, február 1-jén mutatják be a Galaxy S23 mobilokat, azonban már most kiszivárgott szinte minden fontosabb jellemző. Nézzük, mit kínál majd az…