Friss hírek
Volt már olyan, hogy egy okostelefon életet mentett, például mert megállított egy kilőtt lövedéket. Az Elsősegély alkalmazás segítségével azonban jóval prózaibb módon lehet életmentő az eszközünk,…
Steve Wozniak 1976-ban alapított meg az Apple-t Steve Jobsszal, majd 1985-ben elhagyta a vállalatot. A társalapító most bírálta az iPhone 7 egyik “nagy” újítását, és azt is…
Egyes helyeken már most is megvásárolható a Samsung Galaxy Note 7 (nálunk szeptember 16-án jelenik meg hivatalosan), és néhány felhasználó arra panaszkodik, hogy az S Pen…
Arról már írtunk, hogyan tudod könnyen lementeni a videókat, vagy zene esetében a hozzájuk tartozó hanganyagot a készülékedre, de mi van, ha kissé szűkös a tárhely,…
A Samsung Veyron kódnevű flip kialakítású okostelefonról már írtunk korábban, többek között azt, hogy a Galaxy S7 hardverét (Exynos 8890) kapja meg. Ez már mondhatni hagyomány,…
Ahogyan azt vártuk, a Xiaomi bemutatta a Redmi Note 4 készüléket. A telefon prémium fémházat, méretes kijelzőt, tízmagos processzort és kellemesen méretű akkumulátort kapott. Nem szokásom belecsempészi…
A Sony rajongóknak van miért várnia a vállalat szeptember 1-jén tartandó bemutatóját, amelyen a japán gyártó több új készüléket leplez majd le nagyérdemű előtt. Persze manapság nehéz teljesen titokban…
A Samsung közleménye szerint rekord mennyiségű előrendelés érkezett az új Galaxy Note 7-re, és emiatt több hullámban kerül a készülék az európai boltok polcaira. Magyarországra sajnos…
A márka hazai képviselete hivatalosan is bejelentette, hogy új csúcskészülékük, a Honor 8 Magyarországon is kapható lesz. Nézzük a részleteket! A Honor 8 mától, azaz augusztus…
Hamarosan újabb Axon mobillal örvendeztet meg minket a kínai ZTE, ami a tavalyi Axon Max folytatása lesz. Az Axon Max 2 létezéséről a GFXBench adatbázisának köszönhetően…
Már szinte biztosra vehető, hogy 3-4 új okostelefont is bemutat idén a Nokia, és ezen készülékek mindegyike Androidot rendszert kap. Most egy tesztprogram adatbázisában két modell…
A Google hivatalosan is útjára indította az Android 7.0-t, ami már elérhető az újabb Nexus készülékekre. Nézzük meg működés közben is a friss rendszert, illetve a legfontosabb…
Csak mostanában kezdték kiszállítani a Galaxy Note 7 modelleket egyes országokban (nálunk még csak előrendelhető), de máris egy felrobbant példányról szólnak a hírek. Az alábbi fotók Kínából…
A LG még ebben a hónapban útjára fog indítani egy új X szériás okostelefont. A dátum egészen pontosan augusztus 30., a szóban forgó készülék pedig az…
Az előző havi béta után megérkezett a MIUI 8 globális, és egyben végleges, stabil változata. A frissítés szempontjából az adott Android verzió teljesen irreleváns, minden készülék…