Friss hírek
A Xiaomi a világ harmadik legnagyobb mobilgyártó cégévé vált, és úgy fest, hogy a kínai vállalat szeretné kicsit gyarapítani táblagép felhozatalát is, ami jelenleg csupán a 7.9 hüvelykes…
A múltkori kiszivárgott képek után most elérhetővé vált a Gmail friss, átszabott változata, ami az új funkciók mellett természetesen már igazodik az Android 5.0 Lollipop kinézetéhez.…
A Sony Xperia Z3 egy kifejezetten strapabíró készülék, hiszen IP68-as tanúsítvánnyal rendelkezik, azaz magas fokon por- és vízálló. Persze a hagyományos dolgokon kívül sokféle egyéb tesztet…
A legutóbbi negyedév igazán jól sikerült az LG-nek, hiszen 16.8 millió darab okostelefont adtak el, és ez új rekordnak számít a gyártónál. Ennek megfelelően a bevételük is…
Azt már tudjuk, hogy hamarosan a Samsung Galaxy S5 és a Note 4 is megkapja az Android 5.0-t, és mindez talán már idén megtörténik. Most viszont…
A Samsung hivatalosan is bejelentette az új A-szériája két darabját, a Galaxy A3-at és a Galaxy A5-öt. Mindkét modell az Alpha irányvonalát követi, azaz ultravékony kialakítással…
Az LG mindig is jeleskedett a kijelzők terén, az elsők között alkalmaztak például QHD felbontást okostelefonokban, most pedig egy olyan panelt mutattak be, ami 0.7 mm-es…
Hallhattunk már egy pár pletykát a Samsung soron következő Galaxy modelljeiről, amelyek az A3, A5, és A7 neveket viselik. A készülékeket a koreai gyártó a középkategóriába…
A Daily Mail kutatása szerint az Androidon és iOS-en kipróbálható járvány szimulátor letöltéseinek száma megnövekedett az utóbbi hónapok ebola híreinek kapcsán. A Ndemic Creations játéka már több, mint…
Itt a Rovio várva várt új játéka, ami jelentősen eltér az Angry Birds széria korábbi részeitől, hiszen itt nem csúzlival kell különböző célpontokat eltalálnunk, hanem helyette az éppen aktuális karakterünkkel…
Mostanában egyre többet lehet hallani, hogy csökkenőben van a Samsung nyeresége, persze ettől még nagyon jól fogy az új Galaxy Note 4. Nagyjából egy hónap alatt 4.5…
A tegnapi Oppo sajtóeseményen az N3-as kameramobil mellett lelepleződött az R5 is, ami 4.85 mm-es vékonyságával azonnal világelső lett. Eddig egyébként az 5.15 mm-es Gionee Elife S5.1 tartotta…
Az Oppo tegnap két új készüléket is bemutatott, amik közül az egyik az Oppo N3, ami az N1 utódjaként örökölte a különleges forgatható kamerát. Egy kifejezetten nagyméretű, 1/2.3″-os kameraszenzor…
Végre megérkezett az ASUS szeptemberben bejelentett okosórája, igaz, még csak a kiválasztott piacokon kapható. A ZenWatch hajlított formájával és karcsú kivitelével kitűnik a versenytársak termékei közül. Egyelőre…
Pár éve még csodálkozva néztük a 720p-s HD kijelzők részletgazdagságát, ami akár 300 ppi-s pixelsűrűséget is jelentett egy kisebb méretű mobilon. Valamivel később megjelentek a full HD-s…