Friss hírek
A Xiaomi hivatalosan is megerősítette, hogy idén jön egy új Mi MIX telefon, minden bizonnyal a Mi MIX 4, és azt is tudni véljük, hogy komoly…
Előző hónapban a Facebook felől elhangzott egy olyan nyilatkozat, mely szerint az Apple egy meghatározó jövőbeni konkurense lehet a cégnek. Akkor még sokan úgy vélték, hogy…
A december végén bejelentett Xiaomi Mi 11 már Európában is kapható, azonban a sokat pletykált Pro és Lite változatokat még nem fedte fel a gyártó. Ha…
A hátlapi kamerák esetében egy ideje már túllépték a gyártók a 100 megapixeles határt, és hamarosan a telefonok előlapján is felbukkanhatnak az ilyen hatalmas felbontású szenzorok.…
A Samsung bemutatta második F szériás telefonját, a Galaxy F62-t, ami egy egész korrekt ajánlatnak tűnik. Óriási akkumulátora, korábbi csúcskategóriás processzora és méretes Super AMOLED kijelzője…
A Netflix egyre népszerűbb Magyarországon is, és komoly alternatívája lett a hagyományos tévézésnek, mióta elérhető a magyar felület, hiszen egyre több a szinkronos film és sorozat.…
Az elmúlt két év során még az is hallott az amerikaiak és a kínaiak között zajló kereskedelmi háborúról, illetve a Huawei ellen indított hadjáratról, aki maga…
A Xiaomi zászlaja alatt hódító Redmi Note 10 mobilok jó eséllyel indulnak majd az idei év legjobb ár/érték arányú telefonjai címért, így nem meglepő, hogy már…
A Ticwris Max S lényegében nem más, mint egy okosóra és egy okostelefon keveréke, ami hasznos funkciókat igyekszik biztosítani mindkét világból. A készülék nem egészen új,…
Miközben bizonyos ázsiai gyártók már a 100 wattos, vagy akár annál is gyorsabb töltés-technológiákkal kísérleteznek, addig a Samsung valamivel lassabb tempót diktál. Ez persze nem jelenti…
A Google már korábban is végzett éles teszteket a Kereső böngészős felületének sötét módjával kapcsolatban, így egyesek hazánkban is találkozhattak az új témával, az elmúlt napokban…
Már egy ideje lehet hallani a középkategóriás Samsung Galaxy A52 készülékről, amely 4G-s és 5G-s verzióban is elérhető lesz, és most nem csak a lehetséges jellemzők,…
Kiderült pár friss infó a február 25-én bemutatkozó Redmi K40 mobilokról, amelyek a Mi 11-nél jóval olcsóbban kínálhatnak majd csúcskategóriás hardvert, és ezek mellett egy új…
Az elmúlt napokban egy hatalmas adag Xiaomi terméket áraztak le, vannak köztük mindenféle érdekes és hasznos kütyük, no meg persze telefonok is, érdemes végig nézni a…
Múlt hónapban a Galaxy S10 széria frissítését kellett felfüggeszteni, most pedig a tavalyi év egyik slágermobilja, a Galaxy S20 FE új szoftverével akadhattak gondok, ugyanis a Samsung…