A Honor és a Porsche Design luxus dizájncég nemrég jelentette be együttműködését, amelynek eredményei csúcskategóriás okostelefonok lesznek a kínai márka égisze alatt. Ezekről a készülékekről a…
A Honor és a Porsche Design luxus dizájncég nemrég jelentette be együttműködését, amelynek eredményei csúcskategóriás okostelefonok lesznek a kínai márka égisze alatt. Ezekről a készülékekről a…
A My Puzzles egy jópofa facebookos alkalmazás, amely mesterséges intelligencia segítségével teszi rá az arcunkat különböző karakterekre más környezetekben, korokban. Bármikor tünde herceget, nagy erejű varázslót,…
A még szeptemberben debütált Doogee S41 Pro kapott most két testvért, egy Max és egy Plus kiadást. Az újdonságok eléggé hasonlítanak egymáshoz, és a korábbi Pro…
Ha emlékeztek, december elején publikáltak egy videót, amiben próbára tették a hajlítható képernyős OnePlus Open strapabírását. A felvételt Zack “Deeper Grooves At Level Seven” Nelson készítette,…
Október végén debütált a Xiaomi 14 sorozat, amelynek néhány nappal később meg is kezdődött a forgalmazása a gyártó hazájában, Kínában. Okkal feltételeztük, hogy a telefonok nemzetközileg…
Miután egy ideje már kapható Kínában a OnePlus 12, végre eljött az ideje annak, hogy az európai forgalmazásról is érkezzenek hírek. A vállalat hivatalosan is megerősítette,…
Ahogyan megindult a szivárgások és kedvcsinálók áradata, sejteni lehetett, hogy hamarosan bemutatják az Asus ROG Phone 8 sorozatot. A tajvani gyártó most végre hivatalosan is nyilvánosságra…
Ismét reflektorfénybe kerültek a Samsung Galaxy S24 készülékek. Az okostelefonok kapcsán két izgalmas hír röppent fel, az egyik a zászlóshajók árával kapcsolatos, a másik pedig megerősíti…
Ismét egy újabb példával tudunk szolgálni arra, hogy miért nem érdemes teljesen megbízni sem algoritmusokban, sem internetes forrásokban. Történt ugyanis, hogy a hétvégén egy rövid ideig…
Végre Magyarországon is forgalomba került az októberben bejelentett Samsung Galaxy S23 FE okostelefon. A készülék “pénztárcabarát” módon igyekszik ízelítőt adni a dél-koreai gyártó prémium termékeinek világából.…