Friss hírek
Bár a Mi MIX Alpha megjelenését nemrég határozatlan időre elhalasztotta a Xiaomi, és egyébként sem a nagyközönségnek szánták a futurisztikus készüléket, azért érdemes lehet megnézni két most…
A tajvani MediaTek egy új lapkakészlettel lepett meg bennünket, amelyet belépőszintű gamer mobilok belsejébe szánnak, bármennyire is ellentmondásosnak hangzik ez. A vadonatúj chipset a MediaTek Helio…
A gamer okostelefonok úgy látszik még mindig velünk vannak, pedig sokan nem jósoltak nagy jövőt a termékkategóriának. Ráadásul ezek a készülékek egyre durvább jellemzőkkel bírnak, igaz,…
Úgy tudni, hogy a Xiaomi Mi 10 a következő hónapban kerülhet bemutatásra, és már egész sok mindent hallottunk a készülékről, most pedig megérkeztek az első fotók…
A Baseus termékei minőséget képviselnek, aki már ismeri a gyártót, tudja, hogy nem igazán lehet melléfogni az általuk készített holmikkal. A cég elsősorban töltők és külső…
Igen, tudjuk, most szinte minden a Samsung érkezőfélben lévő zászlóshajói körül forog, de azért a többi gyártó sem feküdt le aludni, és folyamatosan dolgoznak boszorkánykonyháikban. Példának…
Nem csak a Samsung Galaxy S20 modellekkel kapcsolatos pletykák pörögnek most nagy erőkkel, hanem a dél-koreai gyártó következő flexibilis kijelzővel szerelt telefonja, a Galaxy Z Flip…
Még tavaly áprilisban jelentette be a Facebook, hogy átszabják a böngészős felületet, azóta pedig folyamatosan fejlesztik, csiszolják az új kinézetet, ami mostanra nagyjából el is készült,…
Az elmúlt napokban számos Samsung Galaxy S20+ témájú szivárogtatás került napvilágra, láthattuk a készüléket fotókon, és egy csomó minden kiderült róla. Ha készen álltok az újabb…
Eddig leginkább csak homályos rendereket és kétes eredetű koncepciókat láthattunk a Huawei P40 mobilokról, most viszont megérkezett az első valódinak tűnő sajtókép. Ezúttal tehát az alap…
Bár még csak nemrég kezdődött az új év, a TomTop webáruházában máris készen állnak a legújabb akciókkal. A mostani kedvezményes válogatásban találni fogtok profi drónt, elektromos…
Már láttuk a Samsung kagylótelefonokat idéző hajlítható okostelefonját, ami esélyes, hogy február 11-én a Galaxy S20 mobilokkal együtt bemutatásra kerül. Korában már azt is megtudtuk, ez…
Az Ulefone Armor 7 az egyik legütősebb strapamobil most a piacon, és nem csak a masszív, vízálló kivitele miatt. A készülék erős hardverrel, 8 GB RAM-mal, méretes…
Azt eddig is sejtettük, hogy nem lesz gyenge a Samsung Galaxy S20 széria legfejlettebb tagja, most viszont kiderült pár újabb részlet, így már kezd kirajzolódni, hogy…
Egyelőre nem sokat tudni a Pocophone F2-ről, azon túl, hogy elvileg létezik, fejlesztés alatt áll. A Xiaomi egyik fejese is szóba hozta a készüléket előző hónapban,…