Friss hírek
Annak ellenére, hogy az augusztusban debütált Pocophone F1 egy olyan készülék, amivel a Xiaomi hosszútávra tervez, a kínai gyártó dolgozik a folytatáson is. A Pocophone F2…
Beigazolódni látszanak a korábbi pletykák, melyek szerint az Apple és a Foxconn az iPhone gyártást Kínából részben Indiába telepíti. A Reuters hírügynökség megerősítette, hogy a méregdrága…
Több hír is szólt már arról, hogy a Samsung kicsit jobban ráfekszik a középkategóriára, és most úgy néz ki, hogy a csúcsmobiljaiknál elhíresült hajlított kijelzőt is…
Miután decemberben volt egy nem hivatalos előrendelés, a Huawei P Smart 2019-es iterációja végre hivatalosan is bejelentésre került. A telefon egy masszív középkategóriás ajánlat lett, igy…
Pár hete mutatták be a MediaTek legújabb mobilos hardverét, a Helio P90-et, és most be is futott az első AnTuTu eredmény, ami alapján az új chipset…
A Samsung már jó ideje dolgozik egy olyan OLED kijelzőn, ami hangot is ki tud adni, így szükségtelenné válik a hagyományos beszédhangszóró, és még vékonyabb lehet…
A Motorola P30 tulajdonképpen egy iPhone X-klón volt, a P40 viszont sokkal inkább fog hasonlítani a Samsung és a Huawei újabb mobiljaira. Kikerült egy renderelt videó,…
Némelyik gyártó még az idei modelljeit sem frissítette a legújabb Androidra, ám a OnePlus annyira belehúzott, hogy rögtön a két tavalyi modellre is kiadták az Android…
A Xiaomi új Mint Browser böngészője jóval kisebb a legtöbb androidos társánál, ám mégsem szűkölködik a funkciókban, és kifejezetten gyors is lett. A Mint Browser telepítője mindössze…
Olyan sztorink van nektek, ami simán odaállítható a Wall Street Farkasa mellé, de ebben a történetben egy kínai úriember a főszereplő, így őt biztosan nem alakíthatja…
Már eddig is voltak pletykák arról, hogy mekkorák lesznek a Samsung 2019-es csúcsmobiljai, most viszont egy ismert kiszivárogtató tette közzé a pontos kijelzőméreteket. Ezek alapján a…
Ezúttal a zene szerelmeseire koncentrál a Banggood, és neves gyártók fej- és fülhallgatóit, illetve hangfalit vásárolhatjuk meg jókora kedvezménnyel. A választék elég nagy, és vezetékes, illetve…
Korábban már elárult néhány részletet a gyártó a Honor View 20-ról, most azonban be is mutatták az új csúcsmobilt Kínában. Az újdonság Honor V20 néven kerül…
Elképesztően sikeres évet tudhat maga mögött a Huawei, hiszen rengeteg telefont adtak el idén, és felküzdötték magukat a mobilgyártók toplistájának második helyére. Most pedig komoly mérföldkövet…
A Samsung kiadta legújabb frissítési ütemtervét, amelyen rengeteg készülék szerepel, és az is kiderült, hogy melyik modell mikor kapja meg az Android 9.0 Pie rendszert. Az…