Friss hírek
Kérjetek és megadatik – tartja a mondás, ennek szellemében a Samsung végre hivatalosan is bejelentette azt a frissítést, amely javítja az Élénk színmód sokak által sérelmezett…
A Xiaomi tartani fog egy bemutatót az idei MWC kiállításon, amelyen, ha minden igaz, az európai vásárlóközönség számára is leleplezik a Xiaomi 14 modelleket. A feltételezések…
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Carl Pei által alapított Nothing hamarosan egy középkategóriás készülékkel rukkol elő, ami a Phone (2a) névre hallgat. Most…
Mivel az Android 14 már egész sok készülékre eljutott, itt az ideje az Android 15-tel foglalkozni, és a Google is így tesz. Egy ideje már megkezdődtek…
Kisebb metszési, vágási feladatokra használható a Tomtop webáruház által most akciós áron kínált elektromos mini láncfűrész. A készülék akkumulátorról működik, vagyis megússzuk a vesződést a vezetékekkel, és…
Az Oppo okostelefonok globális piacra szánt változatain az úgynevezett ColorOS interfésszel kiegészített Android rendszer fut. Ennek legújabb változatát kezdte el terjeszteni a kínai gyártó. Az Oppo közétetté azon…
2023-ban a Huawei két vízszintesen összecsukható, hajlítható készülékkel örvendeztette meg rajongóit, az egyik a Mate X3, a másik pedig a Mate X5 volt, de flip kialakítású…
Az Apple szerint az egyik legtöbbek által ajánlott gyógymód a telefonunk beázására valójában nem is annyira jó, a gyártó szerint nem érdemes ezzel próbálkozni. Sokan úgy…
Amennyiben minden menetrend szerint halad, a Xiaomi 14 globális bevezetésére február 25-én kerül majd sor, amikor az alapmodell társaságában az Ultra kiadás is bemutatkozik a barcelonai…
Októberben debütálnak a Google Pixel 9 készülékek, amelyek belsejében Tensor G4 lapka végzi majd a számításokat. Nemrég a Geekbench 5 benchmark alkalmazással próbára tehették a keresőóriás…
Bár a Samsung a legújabb készülékeire már 7 év támogatást ad, a korábbi modellekre ez nem vonatkozik, így számos népszerű telefon és tablet van, amelyek jóval…
Kijött a Canalys 2023-ra vonatkozó összesítése, amely megmutatja, hogy mely okostelefon modellekből fogyott a legtöbb az elmúlt évben. Érdekes módon a legnépszerűbb Android rendszerű modell még…
Az Egyesült Államokban már évek óta kereskedelmi tiltólistán van a Huawei, de más országokban is fellépnek a kínai gyártóval szemben. Most legutóbb a francia pénzügyi nyomozók…
A Spotify nyilvánosságra hozta a negyedéves jelentését, és a számok ígéretesnek tűnnek a streaming platform számára. Az elmúlt három hónapban a szolgáltató 28 millióval növelte a…
Érkezett egy újabb nagy adag friss kupon mindenféle hasznos kínai termékhez, köztük Xiaomi, BlitzWolf és más cuccokhoz. A legjobb ajánlatok gyorsan elfogyhatnak! Megjegyzések: A kiírt árak…