Friss hírek
A kezdeti nehézségeket követően egészen jól halad a Samsung One UI 4 frissítése, ráadásul most korábbi modellek kerültek sorra. A hajlítható képernyős Galaxy Z Fold, valamint…
A Huawei a múlt héten publikálta az éves bevételi eredményeit, és mint ahogyan sejtitek, a kínai gyártónak nem áll túl jól a szénája. Idén a bevételek…
Hatalmas várakozást követően végül a Xiaomi is beszállt a hajlítható képernyős mobilok piacára, és megjelentette a Mi MIX Fold-ot, ami papíron egy remek készüléknek tűnik, de…
Az utóbbi időben a legtöbbet az Ultra modellről hallottunk Galaxy S22 széria tagjai közül, most viszont a legkisebb kiadás került terítékre, készült ugyanis róla egy friss…
Ha érdekel, hogy mely mobilos appok voltak a legnépszerűbbek 2021-ben, akkor ez a cikk neked szól. Megmutatjuk az éves top 10-es listát Android és iOS rendszereken,…
Egy ideje már elérhető az Android 12 rendszer, de persze arra még várni kell, hogy mindenkihez eljusson, akinek olyan mobilja van, ami kompatibilis az új kiadással.…
2019 még egy sokkal frankóbb év volt. Nem volt világjárvány, és számos remek történés mellett feltámadtak a népszerű kagylómobilok, mégpedig a hajlítható képernyők technológiája, és a…
A Xiaomi a 12-es szériába tartozó zászlóshajó mobilok és a MIUI 13 interfész mellett egy okosórát és egy vezeték nélküli fülhallgatót is villantott legutóbbi bemutatóján. Az…
A Samsung 2021 szeptemberében leplezte le az okostelefonokba szánt 200 megapixeles kameráját, de még nem alkalmazták egyetlen olyan készülékben sem, amely kereskedelmi forgalomban is beszerezhető. Nagyon sokáig…
Ha követtek bennünket, akkor tudjátok, hogy a minap a Xiaomi egy nagyszabású eseményt tartott, amelynek keretein belül vadonatúj zászlóshajó okostelefonok, néhány egyéb kütyü, illetve a gyártó…
Kijött egy friss rangsor a világ leglátogatottabb weboldalairól, és nagy meglepetésünkre nem a Google lett az első, de még nem is a Facebook, hanem egy egy…
A minap nem csupán vadonatúj okostelefonok, de egy friss felhasználói felület is bejelentésre került a Xiaomi jóvoltából, vagyis végre megérkezett a régóta várt MIUI 13. Az…
Hónapok teltek el a márciusban bemutatott Xiaomi Mi MIX Fold leleplezése óta, ha valaki elfelejtette volna, ez volt a kínai gyártó első hajlítható képernyős okostelefonja. Friss…
A Samsungnak nemrég egy hiba miatt le kellett állítania a frissítéseket, de elvileg már javították a szoftvert, és újra megindult a folyamat. A napokban ráadásul egy…
Arról mi is írtunk korábban, hogy a OnePlus 10 Pro – és vélhetően vele együtt az alapmodell is – a megszokottnál jóval hamarabb megjelenhet, ezt ráadásul…