Friss hírek
Az Umidigi Power 5 egy megfizethető középkategóriás készülék, ami többek között egy méretes aksit, illetve egy lázmérőt is kínál a jövendőbeli tulajdonosa számára. Az okostelefon ráadásul…
Szinte szó szerint a nyakunkon vannak a Samsung új hajlítható okostelefonjai, amelyek ha minden jól megy, augusztus 11-én be is mutatkoznak. Mondanunk sem kell, hatalmas az…
A Xiaomi Mi 9 nem egy friss csúcsmodell, hiszen nagyjából két és fél éve debütált, de most egy elég jelentős frissítést adott ki rá a gyártó,…
A Tronsmart Apollo Air+ egy TWS fülhallgató, amely olyan extrákkal van felvértezve, amelyeket ennyi pénzért egyetlen más gyártó sem ad. Papíron minden nagyon jónak ígérkezik, de vajon…
A Netflix nemrégiben megerősítette, hogy az előfizetők számára felár felszámítása nélkül fog mobilos játékokat kínálni. Egyelőre nem tisztázták, hogy milyen címeket, milyen módon és mikor kaphatnak…
Az Android 11-nél a Google bevezetett egy újfajta kikapcsoló menüt, ami a szokásos opciók mellett lehetőséget nyújt a mobilfizetés elindítására, illetve a különféle okosotthon eszközök vezérlésére…
A Samsung Galaxy S8 széria 2017 áprilisában jelent meg, és négy évvel később, vagyis most áprilisban hivatalosan is véget ért a támogatása. Ennek ellenére nemrég felbukkant…
Kétségtelen, hogy a MediaTek 5G modemmel szerelt Dimensity lapkái jelentik a jövőt a cég portfóliójában, de egyelőre messze a nap, amikor mindenütt elérhető lesz az újgenerációs…
Nemrég hivatalosan is bejelentették, hogy augusztus 12-én mutatják be a Honor Magic 3 telefon sorozatot. Állítólag már az alapmodell belsejében is Qualcomm Snapdragon 888+ végzi majd…
Nemrég megjelent egy hír, miszerint a Sony félmilliós csúcstelefonja, az Xperia 1 III csak egyetlen nagy Android frissítést fog kapni. A gyártó most reagált, és cáfolta az…
Egy spanyol fogyasztóvédelmi szervezet azzal vádolta meg az Apple-t, hogy az iOS 14.5-ös, illetve ez utáni frissítésekkel lassították az iPhone 12, 11, XS és 8 modelleket.…
Eddig csak pletykák voltak róla, most viszont hivatalosan is megerősítette a Huawei első embere, hogy július 29-én mutatják be a P50 szériát. Múlt hónap elején már…
Elképzelni sem lehetne a mai világban nagyobb kellemetlenséget annál, mint amikor egy mindennapi használati tárgyunk, egy okostelefonunk, egy robotporszívónk vagy éppen egy elektromos rollerünk meghibásodik. Sokan…
Az Atomstack A5 új, Pro változata egy továbbfejlesztett, nagyobb teljesítményű készülék masszív kivitellel. Egy ilyen eszköz nem csak szórakozásra vagy hobbi célokra jó, hanem akár vállalkozáshoz is,…
A OnePlus 9 mobilok eltávolítása a Geekbench adatbázisából egy erőteljes emlékeztető volt arra, hogy a különböző benchmark eredményeket csak módjával vegyük komolyan. Mindenesetre azért a szintetikus…