Friss hírek
Az LG mobilrészlege új vezetőt kapott a tavalyi év végén Hwang Jeong-hwan személyében, aki gyökeres változtatásokat eszközölt. A vállalat nemrég bejelentette, hogy kevesebb csúcsmobilt fognak kiadni az…
Nagyon úgy fest – vigyázat spoilerveszély – hogy a Xiaomi Mi Max 2 utódát Mi Max 3-nak fogják hívni. Na most a szóban forgó méretes kijelzővel…
A mai naptól kezdve hivatalosan is megvásárolható hazánkban a Samsung Galaxy A8 (2018), amely igyekszik elmosni a határokat a középkategória és a csúcsmobilok között. Nézzük meg röviden…
Nem olyan rég indult újra a Nokia telefonok gyártása és forgalmazása a HMD jóvoltából, és kaptunk is korrekt készülékeket, de igazán érdekes, előremutató fejlesztést eddig nem…
Az Ulefone egy viszonylag ismert kínai telefonmárka, és amellett, hogy a készülékeiket igen kedvező áron adják, az összes telefonjuk nemzetközi LTE támogatással bír, így hazánkban is…
A szinte keret nélküli kijelzős mobilok több megoldandó problémát is felvetettek, például a kamera, a szenzorok vagy az ujjlenyomat-olvasó elhelyezése. Az utóbbit nemrég sikerült a képernyő…
A Huawei által irányított Watt Lab hamarosan egy új korszakba viheti el a gyorstöltési technológiákat – már ha hihetünk a vállalat legújabb videójának. A kínai cég…
A nemrég megjelent Vernee Active strapatelefon nem csak kellemes dizájnnal, hanem komoly hardverrel is bír. A mobil 279.99 dolláros árcédulát kapott, és a gyártó nemrég kiadott…
A Sony következő felsőkategóriás csapásmérése az okostelefonos piacra az Xperia Xz Pro nevet fogja viselni a legfrissebb hírek szerint. Ha hihetünk ennek a közelmúltban szárnyra kapott…
A Samsung bemutatott egy exkluzív, fehér színű Galaxy Note 8 változatot, mégpedig a 2018-as téli olimpia alkalmából. A mobil gyönyörű lett, de sajnos szinte lehetetlen lesz…
A Geekbuying egy új akciót indított, amelyben Nubia telefonokat és Tronsmart kiegészítőket lehet kedvezményes áron beszerezni. A teljes kínálatot ezen a linken találod, de szokás szerint…
Az utóbbi években rengeteget fejlődött, változott, bővült a Messenger, ám a legtöbb felhasználó számára inkább zavaró volt az újítások nagy része, mintsem hasznos. Most belátta a…
A Honor vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy a Honor 8-on is tesztelik az Android 8.0 Oreo rendszert, most viszont úgy néz ki, hogy elmarad a frissítés.…
2017 elején reppentek fel először olyan pletykák, melyek szerint a Sony 2018-ban a zászlóshajóit OLED megjelenítővel fogja ellátni. A szóbeszédeket alátámasztó legújabb értesülés az, hogy a…
Az idei CES kiállításon tűnt fel először teljes valójában a Vivo kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasós mobilja, amelyről a kínai vállalat úgy nyilatkozott, hogy még az év elején…