Friss hírek
Erős hardverrel, minőségi anyagokból összerakott, csinos külsővel és tripla hátlapi kamerával mutatkozott be a Cubot új, költséghatékony zászlóshajója, az X20 Pro. A papíron ígéretesnek látszó telefont megnéztük,…
Egy jelen pillanatban még ismeretlen Xiaomi okostelefon tűnt fel nemrégiben a kínai rádióhatóság (National Radio Authority) adatbázisában, ami azt jelenti, hogy megkapta ettől a fontos állami…
Az International Data Corporation legutóbbi jelentése szerint a globális okostelefon eladások nagyjából 0,8 százalékos növekedésre tett szert a július és szeptember közötti időszak alatt éves viszonylatban.…
Egyre közelebb van az év vége, ami azt jelenti, hogy hamarosan megismerkedhetünk azzal a lapkakészlettel, ami meghatározza majd az Android rendszerű okostelefonok felsőkategóriáját 2020-ban. Ha minden…
Szereztünk egy kis ízelítőt az Edigital Black Friday ajánlataiból, meg tudjuk mutatni az akciós lista egy részét, és egyéb érdekességek is kiderültek. A 2020-as infókat itt találod:…
Olyan 5-6 éve már Magyarországon is komolyabban hódít a Black Friday, amely a szokásosnál nagyobb akciókkal kecsegtet. Természetesen 2019-ben sem marad el a fekete péntek, rengeteg…
Ha netán keresel egy jó tabletet karácsonyra, ami korrekt hardverrel és tisztességes kijelzővel rendelkezik, de nem kerül egy vagyonba, akkor érdemes megismerkedned a vadonatúj Teclast P10HD…
Végre hivatalosan is bemutatták az új Motorola Razr 2019-et, ami elsőre egy hagyományos kagylómobilnak tűnik, a dizájnja leginkább a 2004-es Razr V3-ra hajaz, ám belül egy méretes…
A Samsung hamarosan bemutat egy hajlítható okostelefont Kínában, az esemény november 19-én lesz. Az eddigi pletykák alapján egy flip kialakítású készülékre számított mindenki, ami sokaknak jó hírnek…
A MediaMarkt is készül idén Black Friday akciókkal, és meglehetősen korán, már november 15-én tartják az eseményt, hasonlóan az Edigitalhoz. Mutatjuk a fontosabb részleteket! A Black…
2019-ben már hatodik alkalommal rendez Black Friday akciót Magyarországon az eMAG. A korábbi években rengeteg érdeklődőt és vásárlót vonzott az esemény, és ez vélhetően idén sem…
Megint van egy kisebb botrány a Facebook körül, ezúttal az történt, hogy valaki észrevette: az app böngészése közben elindult a telefonja kamerája. Mint kiderült, a jelenség…
A hatalmas novemberi leárazásokban részt vesz a Cafago webáruháza is, amelynek kínálatából kiemelkedik két termék. Az egyik egy funkciókban gazdag háromdimenziós nyomtató, mellyel szinte bármilyen elképzelés…
Habár a Sony mobilos részlege legutóbb 32 százalékos csökkenést könyvelhetett el az eladásokban, ez cseppet sem szegte kedvüket, és a japán gyártó gőzerővel dolgozik a következő…
Megint érkezett pár érdekes infó a Galaxy S11 modellekről, megvan az előlapi kamerabevágás helye, a színváltozatok, valamint a kijelző új elnevezése. A Samsung telefonjai korábban Super…