Friss hírek
Még az óvatosabb becslések szerint is már legalább 100.000-en használják a Revolutot csak Magyarországon, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen egy remek szolgáltatásól van szó, amivel nem…
Az Android 10-ben végre megjelent a rendszerszintű sötét mód, ám ameddig a fontosabb appok nem támogatják ezt, addig nem lesz tökéletes a funkció. A Google-nek van…
A Kugoo két előző rollerét sikerült alaposabban is letesztelnünk, meglehetősen pozitívan csalódtunk bennük, hiszen az árukhoz képest nagyon jól teljesítettek. Most pedig megérkezett az újabb kiadás,…
Sokaknak volt némi hiányérzete, amikor nemrégiben a kínai Oppo bemutatta a Reno mobilok második generációját, és nem érkezett valódi csúcsmodell az akkor debütált készülékekkel. Természetesen ez…
A kínai vállalatok révén lehetővé vált, hogy elfogadható áron vásároljunk csúcskategóriás telefont, és ne kelljen 2-300 ezer Ft-nál is többet kifizetnünk, ha valami komoly készüléket szeretnénk.…
A Huawei vezető szoftverfejlesztője tartott egy előadást a nemrég debütált új EMUI 10-ről, és ennek részeként egy ütemtervet is bemutatott, amelyen remekül látszik, hogy melyik mobil…
A Huawei alig pár napja mutatta be a felsőkategóriás Kirin 990 lapkakészletet, és azt is megerősítették, hogy az elsőként a Huawei Mate 30 szériában teljesít majd szolgálatot.…
Újabb értesülések érkeztek a Xiaomi Mi MIX 4-ről, ami valószínűleg a gyártó legjobban várt telefonja jelenleg. A bemutató még ebben a hónapban megtörténhet, nézzük, miket pletykálnak a…
A 2019-es IFA kiállításon több érdekességet is elárult a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője, szó esett például arról, hogy már dolgoznak a Google szolgáltatásaival kapcsolatos problémán. Ha…
Arról már régóta tudunk, hogy a Vivo készíti a NEX telefonok harmadik generációját, ami szeptember 16-án kerülhet bemutatásra. Hogy még jobban megjöjjön a kedvünk a készülékhez,…
A Xiaomi bemutatott egy vadonatúj vezeték nélküli töltési megoldást Mi Charge Turbo néven, amely jelentős sebességnövekedést hoz a korábban használt technológiákhoz képest. Az is kiderült, hogy melyik…
A Huawei egy nagyon érdekes technológiát mutatott be, ami az új Kirin 990 chipek révén lesz elérhető. A mesterséges intelligencia segítségével az ezzel szerelt mobilok képessé…
Azt már régóta lehet tudni, hogy az LG is készül valamilyen hajlítható kijelzős okostelefonnal a boszorkánykonyhájában, ám a dél-koreai gyártó egyelőre biztonsági játékot játszik, és megfigyeli,…
A Geekbuying nem a technikai kütyük múzeuma, hanem egy webáruház, ezért úgy vannak vele, hogy nem akarják őrizni az árukészletet, inkább durván leakciózzák, hogy vigyétek, amíg…
Az idén májusban érkezett Nubia Red Magic 3-nak most megérkezett a frissített verziója, a Red Magic 3S. A játékosok számára fejlesztett készülék belsejében Qualcomm Snapdragon 855+…