Friss hírek
Jelenleg háromféle vékony kávás dizájn elterjedt a mobilpiacon. A Xiaomi Mi MIX féle teljes kijelző, a Galaxy S9 által használt edge-to-edge kijelző, és az iPhone X…
A Google nemrég átnevezte az okosórákra szánt Android Wear rendszerét Wear OS-re, és egy listát is közzétett azokról az eszközökről, amelyek megkapják az ehhez kapcsolódó frissítést. A…
Globális szinten továbbra is zuhanórepülésben vannak a táblagép értékesítések – tudtuk meg a Digitimes Research jelentéséből. 2018 első negyedévében mindössze 33 millió egységet sikerült eladni, ami…
A Samsung a kezdetek óta meghatározó szereplője a mobilos iparágnak, melyet mi sem bizonyít jobban, minthogy évről évre egyre nagyobb sikereket érnek el. Az okostelefonok térhódítása…
A gyártó nagyon büszke a notch-csal rendelkező Leagoo S9-re, hiszen olyan extrákat pakoltak a kedvező árú készülékbe, mint az arcfelismerés, a vékony kávájú megjelenítő, vagy a…
A decemberben bemutatott Xiaomi Amazfit 2 okosóra egy ideje már kapható Kínában, az angol nyelvű verzió azonban csak nem olyan régen jelent meg. Ezt már bátran meg…
Az Android Go operációs rendszert kifejezetten belépőszintű hardverrel bíró okostelefonokra fejlesztették ki, amelyeket elsősorban a fejlődő piacokon kívánnak értékesíteni a gyártók. Egyre több manufaktúra mutatja be…
A Honor 8 Android Oreo frissítésével kapcsolatban elég nagy volt a bizonytalanság, és összességében eddig semmi biztosat nem tudtunk mondani. Most azonban úgy néz ki, hogy megkapja…
Utoljára az év elején volt lehetőségünk írni a RED holografikus kijelzővel ellátott okostelefonjáról, a Hydrogen One-ról, gondolom így sokan az olvasók közül azt is hitték, eltűnt…
A napokban már beszámoltunk a mobilgyártók legfrissebb toplistájáról, amelyen a Xiaomi már a 4. helyet foglalja el, de most külön is megnézzük, hogy mi történt a…
A kínai gyártó kiadta legújabb készülékét, amelyen már Android Oreo fut, akkumulátorból pedig egy óriási, 13.000 mAh-s darab került bele. Az Ulefone Power 5 kijelzője 6…
A Samsung Galaxy Tab S4 egy újabb lépést tett a hivatalossá válás felé, ezúttal tanúsítványt kapott a WiFi Alliance hivatalától. A készülék hardveres jellemzőiről túl sokat…
Még mindig a notch-ról van szó, hiszen minden gyártónak felteszik a kérdést, miért nem próbáltak egyéni megoldással előállni, ám érdekes módon senki nem meri bevallani, hogy…
Kijöttek a legfrissebb statisztikák a 2018-as első nyegyedévi okostelefon-eladásokkal kapcsolatban, és bizony elég meglepő lett a toplista. Az Apple-t rengeteget kritizálják az árazása miatt, ám úgy…
Bár még odébb van a következő S szériás Samsung csúcsmobil bemutatója, most érkezett néhány friss hír a készülékkel kapcsolatban. Nézzük, mik ezek! Először is szögezzük le,…