Friss hírek
Újabb érdekes fejlemény történt a Huawei ügyében, a Google után egy másik techóriás, a Facebook tesz lépéseket a kínai vállalat ellen, persze ez egyáltalán nem biztos,…
Már egy ideje lehet hallani a Samsung Galaxy Xcover széria folytatásáról, hiszen amúgy is időszerű újabb modelleket adni a koreaiak strapabíró, középkategóriás termékcsaládjához. Eddig igazából fogalmunk…
Egy elég durva hibát vétett a Google, ugyanis egy rettentően veszélyes kártevő program tarolt hosszú hónapokon keresztül a Play Áruház alkalmazásai között. Több száz millió készülék…
Nemrég tartott az Apple egy nagyszabású bemutató, ahol hardveres és szoftveres újdonságok is debütáltak. Az esemény bőven adott táptalajt a trollkodásnak, viccelődésnek is, az 1000 dolláros…
A Google kiadta az Android Q negyedik béta verzióját, ami már tölthető is a programban résztvevő Pixel mobilokra. Az Android Q Beta 4 már letölthető a…
Rengeteg mindent lehetett eddig olvasni a Samsung Galaxy Note 10-ről, illetve annak variánsairól, hiszen állítólag lesz belőle 5G-s kiadás, Pro verzió, sőt, egy olcsósított kiszerelés is.…
Minden különösebb felhajtás nélkül jelentette be az Oppo a Reno széria negyedik tagját, a Z-t, amelynek belsejében MediaTek Helio P90 lapkakészlet dolgozik. A készülék talán összességében…
A Samsung és az AMD aláírt egy hosszútávú együttműködést, amelynek eredményeként Radeon grafikus megoldások kerülnek majd a különböző Samsung mobiltermékek belsejébe, és ezek között az okostelefonok…
Nagy nyári akciósorozatot indított a népszerű GearBest webáruház, amelynek keretein belül számos okostelefont és mindenféle egyéb kütyüt áraznak le jelentősen. Érdemes átnézni a kínálatot, a cikk…
Sasszárnyakon száguld felénk a Samsung Galaxy Note 10 augusztusi bemutatója, és emiatt állandóan van valamilyen pletyka, értesülés, okosság a mobillal kapcsolatban különböző forrásokból. Eddig nagyon kevés…
Szerviz technikus és ügyfélszolgálati pozícióba keres munkatársakat a Smart Clinic, amely egy kiváló referenciákkal rendelkező prémium szerviz. Az alábbiakban az ő felhívásukat osztjuk meg veletek! A…
A Huawei legújabb felülete, az EMUI 9 a Mate 20 szériával debütált még tavaly októberben, most pedig büszkén jelentette be a vállalat, hogy már 80 millióan…
A legtöbben legfeljebb néhány ezer forintot költenek telefontokra, de még a prémium termékek is megállnak általában 10-20 ezer Ft környékén. Persze valakinek ez sem elég, van…
Nemrég az Oppo bemutatott egy olyan okostelefon prototípust, amelynek a szelfikamerája a kijelző alatt helyezkedik el, és teljesen láthatatlan. Pár órával később a Xiaomi is feltöltött…
Már csak három nap van, hogy lecsapjatok a Pilot Era 360 fokos kamerájára az Indiegogo oldalán, ahol egyébként a termék a kitűzött cél 850 százalékát sikeresen…