Friss hírek
A Teclast T20 egész jó eséllyel próbálja meg felkavarni a táblagépek elfeledett, beszürkült állóvizét. Teclast T20 bevezető akció A Teclast 1999-ben kezdte meg a tevékenységét, a…
A Google minden hónapban közzéteszi, hogy az egyes Android verziók miként viszonyulnak egymáshoz. Az augusztusi eredményeket alig két hete hozták nyilvánosságra, amelyeket most követnek a szeptemberi…
Már épp kezdtük elfelejteni a két évvel ezelőtti Note 7 botrányt, most azonban állítólag egy Note 9 adta meg magát, méghozzá elég csúnyán. Persze ez még…
A Xiaomi újdonsága jelenleg az egyik legfelkapottabb mobil, mindenki erről beszél, hiszen potom áron kapunk csúcsteljesítményt. Ennek persze ára is van, a spórolás miatt egy kicsit…
Az előlapot teljesen elfoglaló képernyők és a hajlítható okostelefonok hajnala hamarosan megvirrad, ám ezeken felül létezik még egy telekommunikációs innováció, amit szintén sokan várnak már. Bizony,…
Már korábban is lehetett sejteni, hogy a Galaxy S10 modellek megújulnak külsőleg, most azonban maga a Samsung mobilrészlegének vezetője erősítette ezt meg! A Samsung magas rangú…
Megjelent az IQI legújabb okosórája, az I7, ami szinte teljes értékű Android 7.0-s szoftvert futtat, támogatja a 4G hálózatokat, és még vízálló is! Kapcsolódó cikkek: Vízálló…
Azért van valami ijesztően megkapó abban, hogy a Terminátor franchise repülő robotjának kicsinyített másai szépen lassan az életünk részeivé válnak. Az aprócska minidrónok közül többek között…
Összeszedtünk pár kiváló felsőkategóriás kínai okostelefont, amik nagyon jó áron kínálnak csúcshardvert és egyéb prémium funkciókat/újításokat. 1. OnePlus 6 A OnePlus aktuális készüléke nyilván nem hiányozhat…
Már megszokhattuk, hogy a nagy gyártók gyakran cikizik egymást, de ez sokszor már inkább kínos, mint vicces. A Xiaomi azonban úgy reagált az új iPhone modellek…
A Google múlt hónapban kiadta a legújabb Android rendszer, vagyis a 9.0 Pie végleges verzióját, ami az eddigi tapasztalatok alapján meglepően sokat javít a telefonok üzemidején.…
Májusban a Samsung kiadta a középkategóriás Galaxy J6-ot, amit különféle jelentések követtek egy méretesebb verzióról. A Galaxy J6+ azóta sem érkezett meg, de mivel feltűnt hivatalos…
A népszerű tesztprogram fejlesztői megosztottak néhány felhasználói statisztikát, amelyekben érdekes adatokkal találkozhatunk. Az AnTuTu mint tesztprogram az egyik legnépszerűbb alkalmazások közé tartozik, és elég sok információ…
A LightInTheBox oldalán is akciózzák a Xiaomi slágertelefonját, így a nagyobb, 128 GB-os modell már 100.000 Ft alatt beszerezhető. A Pocophone F1 fő vonzereje, hogy minden…
Október 11-én valami érdekes újdonsággal készül a Samsung (vagy akár többel is), és most kiadtak egy ezzel kapcsolatos előzetes képet, ami elég beszédes! Az alábbi hivatalos…